A cukrászat története

0 Comments

 

Az emberek eleinte nyersen fogyasztották a gabona magvakat, ám ezek gyakran emésztési problémákat okoztak, így megpróbálták feljavítani. Ekkor jöttek rá, hogy egy kis pirítás csodákra képes, sokkal édesebb ízt sikerült vele elérni.

Lepény

Az őrlés volt a következő felfedezésre váró lépés, ami eleinte a magvak kövek közötti összeütögetését jelentette. Ezután az őrleményt vízzel vagy tejjel lehetett keverni, és máris elkészültek az első tészták. Ez nagy lépést jelentett a cukrászat történelmében. A pép alapú táplálékokból a kifőzés után kisebb lepényeket tudtak csinálni, ami előnyt jelentett a hússal szemben, mivel nem romlott meg. Ezekből készültek el az első aprósüteményeket, amiket Svájc egyik kantonjában is felfedeztek, de Arábiában is ugyanúgy készítették őket.

A történelem úgy gondolja, hogy először az egyiptomiak kezdtek édesítőszereket keverni a lepényekbe, hogy még finomabb és zamatosabb ételeket készítsenek, amihez valószínűleg mézet használtak. Ekkor jelentek meg az első serpenyők, amit ma is előszeretettel használunk.

Egyiptom

Az i.e 1700-as években a zsidók vezették be a lepények mazsolával és fügével történő keverését, azonban a középkorban már minden országnak saját ízesítésű süteményei voltak.

Zsidó lepény