Érdekességek a fagyi történetéről

0 Comments

 

A fagylaltot már a kínaiak is ismerték, akik hóból, tejből és gyümölcsből készítettek maguknak édességet. Később aztán az egyiptomiakon keresztül vált ismertté Európában. Az a hír járja, hogy a történelem során Nagy Sándor fagylaltot szolgált fel a katonáinak a csaták előtt annak élénkítő hatása miatt, Hippokratész pedig a betegeinek ajánlotta egyfajta gyógyírként.

 

fagyi eredete

 

A fagyit a császárok is előszeretettel fogyasztották, Nero állítólag több száz kilométerről is képes volt hozzá alapanyagot hozatni csak azért, hogy megízlelhesse a jeges finomságot. A feljegyzések szerint Marco Polo fagyi-recepteket hozott magával Kínából, ezt követően pedig már csak idő kérdése volt, hogy mikor nyílik meg az első fagylaltárus hely. Az első ilyen vendéglátó egység Párizsban volt egy kávéház, de a hűtött desszert a tárolási nehézségek miatt csak az ipari forradalom kirobbanását követően vált széles körben elterjedté.

 

fagyi

 

Hazánkban a fagyi osztrákokon keresztül ért el a 18. században, és a mai napig is igazán előkelő helyet foglal el a nyári desszertek sorában. Sokan házilag is elkészítik a kedvenc fagylaltjaikat. A krémes csokoládéfagylalthoz tejet melegítünk a tűzhelyen, majd miután lehúztuk a tűzről belekockázzuk a táblás csokit, illetve kakaóport is adagolunk hozzá. Addig keverjük, amíg csomómentes egyveleget kapunk. Ezt követően keményítőt keverünk ki hideg tejjel, majd a csokoládés masszához öntjük és addig főzzük, míg be nem sűrűsödik. Megvárjuk míg kihűl, utána pedig 5 órára betesszük a mélyhűtőbe.

 

Fagylalt